Bűntett vagy szabálysértés? Mi a helyzet az erdőben? Mit lehet és mit nem?

Büntetőjogban jártas ügyvéd szakértőt kérdeztünk a témában. Duna-Ipoly Nemzeti Park és a pilisi parkerdő már jó ideje küzd azért, hogy az erdőket rendre igen nagy számban látogató turisták kellő információt kapjanak arról, hogy az erdőben tiszteletben tartandó „etikett” betartása mellett mi az, amiért esetleg még büntethet is az erdő rendész.

erdo

Vagy még inkább: hogyan kell viselkedni az erdőben? És mert máshogy gyakran nem megy, hát egy ügyvéd segítség igénybevételével néztük meg a legfontosabb alapszabályokat.

Az útról való letérés már nagyon régen tilos. Nem csak azért, mert például a Rám-szakadék útvonalon kívüli szikláiról való zuhanást szinte lehetetlen túlélni, vagy mert lelőhetnek a vadászok egy hajtás során, de azért is, mert rengeteg természeti érték károsodik pusztán azáltal, hogy megjelenünk tömegesen egy-egy erdőterületen.

Terepjáróval és motorral az erdőben terepezni szigorúan tilos. De már akkor büntethetnek, ha a műúton meglátnak minket, hiszen már ott sem volna szabad tartózkodni behajtási engedély, vagy valamiféle külön engedély nélkül. Mindennek kifejtése talán nem is szükséges.

A tűzrakási tilalmat is érdemes szem előtt tartani, hiszen az erdőrendész igen alaposan megbüntet, ha tilalom alatt tüzet vesz észre, melyet nyilvánvalóan mi gyújtottunk. Egyébként is kizárólag a tűzrakhelyeken lehetséges a tűzgyújtás, mindenhol másutt szigorúan tilos.

Nagyon sokszor előkerül és igen összetett kérdés a növénygyűjtés, virágszedés, gombászás kérdésköre. Elvileg állami erdőben lehetséges a növénygyűjtés és a gombászás is, azonban csak akkor, ha ezzel nem károsítjuk a természetet, nem rongáljuk a védett növényzetet.